A gyülekezet missziói arcéle. Evangelizáló gyülekezet

Az Evangélium annál több lelket tud meghódítani, minél többel kerül kapcsolatba, és ha minél inkább egzisztenciálisan megmozgató ez a kapcsolat. Ha a gyülekezetbe evangelizátor érkezik, nyilván megmozgatja azok lelkét, akik hallgatják. De ha
 
nincs utógondozás, a lelkek ismét elalusznak vagy elszektásod-nak. Ha azonban a lelkipásztor igehirdetése és pasztorációs munkája nem unalmas és erőtlen, hanem missziói, evangelizáló arcélű, akkor az Ige már sokkal több embert ragad meg és táplál rendszeresen. Ha a presbitérium is jól dolgozik a körzetekben, az egyháztagokkal való kapcsolat már megsokszorozódott, minden-kit elér. Ha a nőszövetség, IKE munkája, ezek különböző konfe-renciái, a gyermekevangelizáció, a különböző találkozók, kihe-lyezett bibliaórák ezt állandóan frissítik és elmélyítik, az egyház-tagokat az Evangélium még jobban eléri és táplálja. Az egész munkát azonban a missziói arcélnek és a magával ragadó köz-vetlen szeretetnek kell jellemeznie. Amikor Igét hirdetek, a pré-dikáció első öt percében kell éreznie az igehallgatónak, hogy itt nem elvont teológiai előadás hangzik el, hanem az ő égető kér-déseiről van szó. A gyülekezetet csak a közvetlen kapcsolat útján lehet megragadni, és fontos, hogy szembenézzünk velük. Éppen ezért helytelen az a sokszor felkészületlenségből vagy papi szno-bizmusból származó előadási mód, amikor olvassák a prédikáci¬ót a szószéken. Lehet, hogy az olvasott prédikációnak jobb a stí¬lusa, szabatosabbak a kifejezései, de mérhetetlenül kisebb a ha¬tásfoka. Ha a szívünk valóban hozzákötődött mondanivalónkhoz, akkor azt legfeljebb rövid jegyzet segítségével el tudjuk monda¬ni. Ad absurdum képzeljük el, hogy egy fiatalember kedvesének csak úgy tud szerelemet vallani, ha előbb azt leírta, és az adott időben onnan felolvassa. Kissé unalmas udvarlás lenne. Így válik unalmassá az olvasott prédikáció is.
Gyülekezetünk tagjait oda Kell nevelnünk, hogy mindenki az Ige aktív munkása legyen. Az igei példakép az evangelizáló gyiilekezet, amikor már az egyháztagok hívogatják templomba egymást vagy a kívülállókat. Amikor a fogyasztói gyülekezettől elérkezünk végre a termelő gyülekezethez. Addig azonban sok munka vár reánk. Elsősorban át kell értékelnünk munkastílusun-kat, meg kell találnunk az egyetemes papság nem szektásódás¬hoz, hanem gyülekezeti ébredéshez vezető útját, a lelkipásztor új stílusú vezető szerepkörét, és mindenekfelett ki kell bomolnia szívünkben az Igének, hogy „ Krisztus szerelme szorongat minket" (2Kor 5,14).